Szobi SC Labdarúgó Szakosztály

A Szobi Sport Clubnak 1990-től az egyesület alapításától szerves része a labdarúgó szakosztály. Kezdetben ifjúsági és felnőtt csapattal kezdték meg működésüket aztán 1993 nyarán serdülő és öregfiúk csapatot is toboroztak az egyesület vezetői és a legkisebbek illetve a legidősebbek azóta szerepelnek bajnoki küzdelmekben. Három év elteltével újabb felnőtt csapat alakult és ők Szobi SC II. néven szintén bajnoki rendszerben versenyeztek 2002-ig. Hat éven keresztül 1996 és 2002 között a labdarúgó szakosztály öt csapatot működtetett és versenyeztetett hivatalos bajnoki rendszerben ami azt gondolom egyedülálló dolog volt a mai Szobi Kistérség településeinek lehetőségeihez képest. Az öt csapat közül még a mai napig négy létezik a Szobi SC II. kivételével és hétről-hétre küzd, hogy minél több sikert és hírnevet szerezzen ennek a dunaparti kisvárosnak.

A szobi labdarúgó csapatok életében is ahogy máshol is voltak eredményes és kevésbé sikeres esztendők. A serdülő csapatnak idő kellett amíg a gyerekek elsajátították a labdarúgás fortélyait és az első pár tanuló év után a kilencvenes évek közepe-vége felé egy 4. a következő bajnokságban pedig egy 3. helyezést is sikerült szerezni a 12 csapatos bajnokságban. A serdülőkhöz hozzá tartozik, hogy náluk 2-3 évente cserélődnek a gyerekek a korosztályi besorolások miatt. A legfiatalabbak után következzen pár sor a legidősebbekről. Ők is ahogy már említettem 1993-ban kezdték meg működésüket általában két bajnoki osztály a Váci Öregfiúk A. illetve B. között ingázva. Hol sikerült egy jó csapatot összehozni és megnyerni az B. osztály küzdelmeit és felkerülni majd pár gyengébb szezon után visszakerülni az A. osztályból. Ők nagyon írígylésre méltóak mert sokan közülük már az 50. életévüket is betöltve rúgják a labdát hetente egyszer. Szob második felnőtt csapata fennállásának hat éve alatt pedig az összetartásból vizsgázott jelesre. Ők a legalacsonyabb osztályban indultak el és azokból a játékosokból állt akik kiöregedtek az ifjúsági korosztályból és az első számú szobi csapat keretébe vagy nem fértek be vagy csak a labdarúgás és a mozgás szeretete végett nem akartak elszakadni Szobtól és sportolási lehetőségtől. Az egy nagyon jó baráti társaság volt különösebben kiemelkedő eredmények nélkül de összetartóak voltak soha nem bántották meg egymást egy-egy nagyobb különbségű vereség után sem sőt néha láthattak a nézők pár fellángolást is amikor a bajnokságok aktuális legjobb csapatait megszorongatták vagy éppen sikerült legyőzni is őket. Az ifjúsági és a felnőtt csapat a 90-es években mindig dobogón vagy dobogó közeli helyezéseken végzett. Az ifik az 1993/1994-es idényben bajnoki címet szereztek és még sok 2. és 3. helyezést is. A felnőtt csapat is mindig a dobogó 2. illetve 3. foka között ingázott sok éven át mígnem 1999 nyarán sikerült elhódítani a Váci Körzet A. osztály bajnoki címét és három évig a serdülő és ifjúsági csapattal együtt a Pest megye II. osztályában szerepelni. Ezután visszaestek csapataink a névváltozás után úgynevezett Pest megye III. osztályba és három gyengébb szezon után sikerült ütőképes csapatokat kialakítani mind a fiatalok mind a felnőttek tekintetében. A 2005/2006-os bajnoki évben az ifik és a nagyok is a tabella 2. helyén végeztek míg a 2006/2007-es bajnokság végén az ifik megint ezüstérmet a felnőtt csapat pedig nyolc év után újra bajnoki címet szerzett. Jelenleg ismét a Pest megye II. osztályú bajnokságában szerepel a serdülő az ifjúsági és a felnőtt csapatunk is több-kevesebb sikerrel.